..::City glam::..
..::City glam::..
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Képek
 
Márkaismertetők
 
 
 
Issey Miyake

Az élet diadala

Japán leghíresebb divattervezõje, Issey Miyake egzotikus eleganciájával és leegyszerûsített vonalvezetésével szinte pillanatok alatt berobbant a párizsi divat fellegvárába, majd onnan visszatért szülõhazájába, hogy megteremtse a maga utánozhatatlanul egyedi stílusát. Munkahelyének és szellemi otthonának földjén nemzeti hõsként tisztelik, hiszen a kelmék világában munkássága csak öregbítette a távol-keleti ország hírnevét. 

1938-ban született Hirosimában. Hatévesen éppen iskolába biciklizett, amikor az atombombát ledobták a városra. Több mint háromszázezer ember halt meg azokban a napokban, és a kis Issey csaknem minden családtagját elveszítette. Nagyon ritkán beszél errõl a tragédiáról, õ maga rendkívül szívélyes és barátságos, mégis lénye komolyságot és megéltséget áraszt magából. Ezen események tudatában is nagyon nagy érték, hogy ki tudott törni mind emberi, mind szakmai szinten ennek az óriási drámai történésnek a sötét árnyékából, és fontos részesévé válhatott a japán kultúra megújulásának. Nevének jelentése: issey, azaz élet. Szülei talán nem is sejtették a névadáskor, hogy ez a szó gyermekük sorsában egy napon szinte szimbólummá fog válni; hogy az élet és az egzisztenciateremtés újrarügyezésének jelképévé fog válni, és perspektívát ad majd sokak számára. Ruhái egyáltalán nem komorak, sõt szertelenek és bohémak. A gondolkodó asszonyok szabómestere, az értelmiségi sikk elismert kreátora Tokióban végezte el a Tama Egyetem képzõmûvészeti szakát, ahol A kelme és a kõ költészete címmel a hatvanas évek elején mutatta be elsõ kollekcióját hatalmas sikerrel. Szélfútta esõkabátjai, rengõ selyemruhái és kéregszerûen gyûrt szövetei láttán az értõ szemek egybõl felismerték a tehetséget, melynek minden megnyilatkozása újdonságot sugallt az odalátogatók számára. 1965-ben Párizsba utazott, ahol Guy Laroche-nál és Hubert de Givenchynél tökéletesítette tudását. Londonba is ellátogatott, ahol javában zajlott a hatvanas évek divatforradalma; majd New Yorkba utazott Geoffrey Beenéhez, aki az elegáns sportruházatok haladó gondolkodású tervezõje. Pár hónap múlva visszatért gyökereihez, és Tokióban megalapította a Miyake Design Studiót. Párizsban évente kétszer rendez divatbemutatót, kiállításokat tart Amerikában és Európában. Több mint százötven boltból álló üzletláncot épített ki. 1990-ben õ volt az egyetlen divattervezõ, aki részt vett az amszterdami Stedelijk Múzeumban megrendezett kiállításon, mely a különbözõ mûvészeti ágak legnevesebb képviselõit látta vendégül. Érdekes kihívás volt számára 1991-ben a Frankfurti Operaház felkérése: William Forsythe koreográfus bízta meg azzal, hogy készítsen jelmezeket a The Loss of Small Detail címû balettjéhez. Miyake négyszáz jelmezt készített negyven táncos számára! A madarak táncához súlytalan lemezekkel borította be a balettosokat, mely meglepõen nagy szakmai sikert hozott számára. Több könyvet írt tapasztalatairól, hogy a következõ generáció számára átlátható és követhetõ legyen stílusa. Jelenleg is számos fiatal tervezõ és asszisztens segíti munkáját hazájában, hogy elképzelései maradéktalanul megvalósulhassanak. Ruhái tele vannak ellentétekkel: hagyományos és újító, minimalista és összetett, hétköznapi és avantgarde. Mûanyag torzói és bedrótozott felsõrészei olyanok, mint a modern szobrok; nádpálmából szõtt mellényei a szamurájok vértezetét idézik, köpönyegszerû öltözékei az ûrhajós szkafanderekre emlékeztetnek. A japán textíliák korlátlan ihletforrást jelentenek számára. Vallja, hogy a „szövet olyan, mint a fa erezete, nem lehet vele szembeszállni”. Formái egyszerûek, tehát a kelmének nála döntõ szerepe van. A sashikót, a halászok által viselt tûzdelt pamutszövetet használta fel elsõ kollekciójához, kedveli az indigófestésû anyagokat, a kasurit (mintás) és a shiborit (batikolt). Ruhái általában nem követik a test vonalát, inkább lezserek és kényelmesek, melyek nem gombokkal és cipzárakkal záródnak, hanem rakásokkal, tûzésekkel és csomókkal. Kelméi fodrosak, gyûrtek, rakottak és redõzöttek. Számára az „anyag” nem pusztán kelmét jelent, hanem felhasznál fémet, dróthálót, sztaniolt, gumit, szalmát, bambuszt és mûanyagot is.

Egyik bemutatóján abból az okkersárga, olajos papírból alkotott kámzsás, denevérszárnyú kabátot, amelybõl a japán napernyõket készítik. 1999-ben indította el az „egy vég szövet” mozgalmat. Ennek az volt a lényege, hogy a ruha viselõjére hagyta, hogy kiszabja az anyagot, és rábízta, hogy milyen hosszúra hagyja például az ujjat vagy a ruha hosszát. Így a vevõt is bevonta az alkotói folyamatba, és nem erõltette rá elképzeléseit. Miyake anyagait Makiko Minagawa „szövi”, aki a kezdetektõl fogva Miyake hû segítõtársa. 

Eleinte kifejezetten idegenkedett a parfümöktõl, mivel olyan illatot szeretett volna, „aminek egyáltalán nincs erõs szaga”, de elnyeri a hölgyek tetszését. „Egy illat inkább átöleljen minket, mint ellepjen. A harmat és a növényekre hulló esõ, a víz tisztasága és frissessége érvényesüljön.” Jacques Cavallier parfümkészítõ elfogadta ezt a kihívást, és 1992-ben megalkotta Miyake elsõ illatát a L’Eau D’Isseyt. Ez a minimalista külsõbe burkolt pazar tartalom tökéletesen találkozott Miyake gondolat- és érzelemvilágával, mivel a friss virágok illata keveredik a csobbanó víz szikrázó frissességével és az esõ áztatta tavaszi fák nyers szagával. Egyik könyvébõl megtudhatjuk, hogy gyerekként gyakran megfigyelte, hogyan hullik a hó a háztetõkre, a tavacskákban halakra vadászott, és lenyûgözte a virágzó cseresznyefák illata. A L’Eau D’Issey a Kelet és a Nyugat találkozásának fuvallata, amelyben szinte életre kel Issey Miyake ars poeticája: a természet, a világ és a városok látványának szeretete. A kompozícióhoz illõ vízcseppsapkával ellátott elegáns, opálos üveget Alain Mourgues és Fabien Baron tervezte. Minden évben korlátozott darabszámban nyári illatot is indítanak. Az 1999-es változat a citrusfélék, a kiwi és a menta aromás kivonatát tartalmazza, mely kimutathatóan növeli a derûlátást és megnyugtatja az idegeket. Szintetikus ózonkomponensei inkább a csörgedezõ patakokat és a vízeséseket idézik, mint a tenger sós szagát. Alapjegyében a pézsma, az ambrett és a tubarózsa található meg. Szívjegye bazsarózsát, szegfût és tavirózsát tartalmaz, felsõrétegében a lótusz, a frézia, a ciklámen és a rózsavíz együttes hatása érvényesül (50 ml: 14 900 Ft). Férfiváltozata, a L’Eau D’Issey Pour Homme 1994-ben látta meg a napvilágot. Pezsgõ, élénk fûszerezésû kompozíció, mely üdítõ felsõ összetevõkkel, egy egzotikus középrésszel és egy pézsmás, földszagú alappal bír. Garnitúrában is kapható, mely kreatív tervezõk ujját dicsérõ holmik sokaságát tartalmazza: többek között eredeti, Zippo-stílusú, horzsolt acél úti sprayt és ûrkabin formájú, rázkódásnak ellenálló, gumírozott piperetáskát. A táskába helyezték el a parfümöt, a hozzá illõ sampont, a borotválkozás utáni arcszeszt, a testápoló zselét és egyéb kellékeket. Fejjegye: coriander, yuzu, mandarin, zsálya, verbena. Szívjegye: sáfrány, kék vízililiom, geránium, fahéj, szerecsendió. Alapjegye: mósusz, szantálfa, ámbra, vetiver (75 ml: 15 900 Ft). A Le Feu D’Isseyt szintén Cavallier alkotta, melynek vibráló, meleg, érzelmes, fûszeres-fás kompozíciója rendkívül nõies – vitalitással és optimizmussal ajándékozza meg „hordozóját”. A tenyérbe simuló, vidám kis gömb alakú flakont Gwéna¸l Nicolas tervezte, mely különleges mûanyagból készült. Úgy fest, mintha üveg lenne, mégis meleg az érintése. Az átlátszó gömbön belül két narancsszínû kúp található, melynek együttes látványa a nevéhez méltóan egy tûzcsóvát juttat eszünkbe, valamint a lemenõ nap szikrázó fényeit. A Le Feu D’Isseyt megízlelve, képzeletben mintha egy egzotikus tájba csöppennénk, ahol a virágzó fák illatában és a naplementében fürdõ táj különleges hangulatában gyönyörködhetünk. Az illatkompozíció egy kiszakadás, egy eltávolodás a mindennapok zajától. Egy ünnep, egy nyári utazás, amelynek során feltöltõdhetünk új hangok, zajok és más kultúrák élményével. Ez a feltöltõdés nem unalmas, hanem tele van életlendülettel, tûzzel és nevetéssel. Magunkra fújva, a hétköznapokban is úgy érezhetjük majd magunkat, mintha folyton nyaralnánk. 

A „gondtalanság” illatában a bolgár rózsa, a koriander, a tejes ámbra, az arany japán liliom, a benzoin, a szecsuani bors, a guajakfa és a mósusz összhatása adják ki azt a dinamizmust, mely alapjellemzõje a kompozíciónak. A Le Feu D’Issey Lightban ugyanezek az összetevõk találhatók meg, sõt belekeverték a bergamottot és a friss szegfûszeget is, hogy még egzotikusabbá tegyék az illatot (50ml: 15 900 Ft). Készletben is lehet kapni, melyhez tartozik még a ginszenget, teacserjeolajat és borókát tartalmazó fürdõzselé és testápoló, melyeket foszforeszkáló zöld, illetve narancssárga flakonban forgalmaznak.


 

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
 
 
 
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!